Négy versenyző - öt érem!

 

2010. augusztus 07-én rendezte meg a szigetvári Zrínyi Miklós Hagyományőrző Íjász és Lovas DSE immáron másodszor a Zrínyi portyát. A verseny időpontja egybeesett azzan a nappal, amikor török 1566-ban megkezdte a szigetvár várának ágyúzással történő ostromát. (1566. augusztus 05. - szeptember 07.)

 

A nevezést és a megnyitót követően a házigazdák ágyúlövéssel jelezték a verseny kezdetét. A 20 db. cél a váron kívül, jól megközelíthetően kerültek felállításra. Az ügyességi és sziluett célokon kívül 2D-s fényképes állatcélok kerültek kitételre. A célok távolsága arányos volt a találati zónák nagyságával. A célok nagyon jól meglőhetők voltak, így egy igazi örömíjászatban volt része annak eljött Szigetvárra. Az időjárás is a versenyzőknek kedvezett így kényelmesen, kapkodás nélkül, baráti beszélgetésekkel tarkítva tudott mindenki végigmenni a pályán.

 

A szép nyári napot megkoronázta a finom és bőséges ebéd és az azt követő 3 vesszős távolodó lövés verseny. A távolodó lövés verseny hozta meg szakosztályunk számára az első sikert. A döntőt két Nimródos ifj. Péter János és Czita Tibor vívta. A versenyt végül 50 méteres távolságról Czita Tibor nyerte, aki erről a távolságról is 2 vesszős találattal lőtte meg a török sziluett célt. Az ifi korcsoportban induló ifj Péter János teljesítménye is figyelemre méltó, mivel a döntőbe jutáson kívül az utolsó 3 távot ő már csak 1 vesszővel lőtte!

 

Az eredményhirdetésen folytatódott szakosztályunk hírnevének öregbítése.

Gyerek fiú-lány korcsoportban Schnell Marcell 1. helyezést ért el.

Ifi fiú korcsoportban ifj. Péter János 1. helyezést ért el.

Felnőtt férfi korcsoportban Czita Tibor 1. Schnell Tamás pedig 3. helyezést ért el.

A versenyen készült képek a galériában megtekinthetők. (amerre jártunk)

 

A verseny befejézést követően akik nem siettek haza még megnézhették, hogy a filmekkel ellentétben hogyan is vívhattak dicső eleink a szablyákkal. 

(A vívást a balesetek elkerülése, ill. a gyakorlás miatt fa karddal vívták.)



Webmester