1686.

Nagyapámtól hallottam még ifjú sihederkoromban ezt a történetet. Úgy mondta, hogy Ő is a nagyapjától hallotta, amaz pedig apjától. Így valahogy, szájról szájra járt ez a történet a felmenőim között. Szomorú, de szép história. Magam akkor értettem meg, mikor érett férfikorba léptem és halántékom ezüstbe fordult. Magam maradtam. Akik rám bízattak, már biztonságban vannak Belgrád falai között. Mi meg jól bezárkóztunk Buda erős várába. Már .. hete körül vagyunk zárva. Szakadatlanul dörögnek az ágyúk. Hasszán szeroda egységébe soroltak be a tüfencsik közé a déli falra. A pihenőidőm alatt olajmécs fényénél írom e sorokat a régi gyaur királyok palotájából kialakított kaszárnyában. Látom az öregembert, hallom a dombra hangját...

 

Deli Uzun balladája

Dombrára való ének

 

Kizil olma

 

Dombra pendül, halljátok hát,

Mint regélek, mesét néktek.

Régen történt, igaz sem volt,

Elporladt mind, ki eleven volt.

 

Hanem fenn a magas égben,

Szép csillaguk fennen égjen!

Mesét mondok, elregélem,

Hogy is történt, akkor régen.

 

Égett a tűz, s a parázsról,

Izzó pelyva szállt az ágról,

Felszállott a magas égbe,

Csillagtüzek bús ködébe.

 

S ahogy szaladt, fel magasra

Csillagok közt elvész nyoma.

De hiába nincsen sorsa,

Viszont csillag hull utána.

 

Azt regélik, úgy mesélik,

Könnyet ejt olykor az ég is,

Mert ha elmúlik egy élet,

Így válaszol rá az ég is.

 

Nézzétek a sárga lángot,

Mint jár táncot a parázson.

Egymással mint ölelkeznek,

A dallamra táncba mennek.

 

Szempillantás csak az éltük,

Mégis elérik a céljuk,

Ölelésben összeforrva,

Halnak, s születnek újra!

 

Kit anya szült e Föld porába,

Embernek e szép világba,

Annak harca szakadatlan,

Fény és árnyék űzik gyakran.

 

Annak sorsa, hogy keresse,

Ha találta elveszítse,

Azt a híres arany almát,

Boldogságnak szép zálogát.

 

Pusztában

 

Virrad lassan az ég szélén,

Véres seb nyílik a kékjén,

Ahogy fény tőr az éjszakára,

Széleset vág a Nap szablyája.

 

Fordul az árnyék is halkan

Csizma tapos a harmatban

Fűszálat ér köpönyege

Átázik annak szegélye

 

Nyeregbe kap nagy hirtelen

Ágaskodik a ló hegyesen

Feszül kengyel, s a vaszabla

Földre dobbant patkó vasa

 

Vágtat már a deres hátas

Széles síkján a határnak

Mint hollószárny feketéllik

Lovasán a palást végig

 

Vert aranyból van a szerszám

Veret csillan kantár szárán

Teli tegezből kilátszik

Sastollvégű nyila száz is

 

Nyereg mellett íjas puzdra

Hiúzbőrrel van kivarrva

Fegyverövén íves penge

Alszik széles kardhüvelyben

 

Szárat szorít inas marok

Széles vállból erős karok

De ha így nem az arcáról

Sebhelyéről, szakálláról

Felismernéd őt szeméről

Villámló tekintetéről

Mélyen mennydörgő hangjáról

Ahogy százak élén nyargal

 

Az ellenség, mint a bárány

Szalad előtte a pusztán

Mint dühöngő hím oroszlán

Remeg a nyáj hangját hallván

 

¤

 

Igaz volt-e, vagy csak álom

Régen történt, alig látom

Merre visz az ember útja

Ha a végzet egyre húzza

 

Arakánok városába, paradicsom kapujába

Hajlik az út, kanyarodik szép mezőknek határába

Át a folyónak gázlóján, keresztül a szérűk alján

Vályogviskók gyűrűjében, mirtuszliget közepébe

 

¤

 

Magas tornyok és öles bástyafalak

Csipkés oromzaton őrök járkálnak

Két szekér is átfér a nyitott vaskapukon

Négy ló széles menet vonul ha ünnep van

 

Odabenn széles kövezett utcákon

A bazárig jutsz el gyalog vagy lóháton

Árkádos paloták, tornyos udvarházak

Övezik az utcát, szebbeket sem láthatsz

 

A tér körül sorjáznak boltok és műhelyek

Cseng az üllő ahol patkót vernek

Amott a pékség van fehér cipókkal

Mellette fűszeres cifra sátorban

 

Burnusz és turbán amerre szem ellát

Fátyolok és selymek, brokát és kaftán

Tűznyelők, fakír és medvetáncoltató

Mehlevi dervis és jövendőmondó

 

Ott áll a kádi is valamit magyaráz

Pénzváltó csergeti markában a drahmát

Úr és szolga tekintete kutat

A sok limlom között kincset csalogat

 


Száron vezeti Uzun a szürkéjét

Átvágnak ők a térnek szélén

A csobogó mellett kiköti lovát

Nézi a vizet, ahogy szalad tovább

 

Márvány medencéből szalad a vályúba

Aranyfüsttől fénylik a szultán palotája

Őrök állnak a vasrácsos kapuban

Zöld ciprusok vigyáznak katonás sorokban

 

Márványköves ösvény halad egyenesen

Az átlós boltívig a rózsaligeten

Illatos felhőben rajzanak részegen

Méhek és madarak a jázmin cserjéken

 

Fel a lépcsőkön, át az ívek alatt

Csarnokok folyosók, oszlopok sorakoznak

Alabástrom őrzők, csendes, hajló szolgák

Szegélyezik egyre döngő lába nyomát

 

A trónteremben színes márvány és üveg

Csempe és mozaik díszes szőnyeg, szövet

Suhanó selyem és halk csengettyűszó

Müftik és bégek, csausz és serbethordó

 

Alp Arszlán a szultán, magas, szálas ember

Orcája keskeny, hegyes orrnyereggel

Fekete ében haja és szakálla

Nárdus olajától fényes a homloka

 

- Jöjj közelebb bégem! –szólítja a szultán

Uzun fejet hajt, szétrebben a díván

- Keletre indulsz, fényes kísérettel,

A Kapukhoz vonulsz díszes seregeddel

 

Árménián túl, hol a nagy Ararát

Csúcsait örökké borítja jégvilág,

Majd északra fordulsz … nap után

Derbendbe érsz, hol a hegy a tengerbe vág!

 

Elhozod nékem adóját Derbendnek

Átveszed becses ajándékát bégjének

Híres családból való a helytartó

Királyi vér jussa, érdeméhez való

 

De nem üres kézzel mész te az utadon

Hétezer aranyam cserébe átadod

De gondod legyen rá, épen visszahozzad

Amit cserébe te elődbe rónak!

 

Azért terád bízom bég, e feladatot,

Mert hadban jártas vagy, jól bírod a kardod

A kincset másra, hitre sem bíznám

Becsülete, vélem sokakat cselben hágy

 



Webmester