Hosszabb pihenő után elérkezett a Baranya Íjásza versenysorozat a 3. fordulójához, ami a Káca tanyán került megrendezésre. Müller Lajos a házigazda nagyon kitett magáért. Aki már rendezett versenyt az tudja, hogy mennyi munka van vele. Páran már azt is tudjuk, hogy milyen versenyt rendezni (tartani) szakadó esőben. Ezen a hétvégén a versenyt megelőző napi leszakadt ég utáni pályamódosítás és építés terén mutathatta be a házigazda, hogy ura a helyzetnek. A felhőszakadás nyomai a verseny napján is elég félelmetesen mutattak. Mi emberek csak hisszük, hogy mindenek felett állunk, elég egy hatalmas vihar és máris rájöhetünk, hogy mily apró és sebezhető teremtményei vagyunk a világnak.

 

A viharnak köszönhetően új terepszakasszal bővült a már sokak által jól ismert kácai (erdős) íjászpálya. Megtudtuk, hogy az eddig ismert ösvényeken túl is vannak még szép, íjászatra tökéletesen alkalmas területek. Mindjárt ki is próbálthattuk, hogy mennyit értek az évközi edzések, vagy éppen a kihagyások. A versenyen több új technikai (szükség) módosítások is bevezetésre kerültek. Az egyik és egyben a leg eltérőbb a megszokottól az volt, hogy a 3D-s célokra 1+1 teljes értékű lövést lehetett leadni. Aki elsőre mellé lőtt annak igencsak jól jött a második lövésnél a nem csökkentett pontérték találat esetén. (ennek oka a beíró ikszelős kitöltési rendszere lehetett) A következő újítás a FITA célok értékelése. Mivel előző évben túl könnyű célnak bizonyult a 10 (sárga) 8 (piros+kék) 5 (fekete+fehér) zónák összvonása ezért egy kicsit nehezítettek a dolgunkon. A fehér és a fekete zónák nem számítottak találatnak, s a többi 3 zónára megmaradt a hagyományos 10-8-5-ös pontozás. Mivel bőven volt hely, ezért a távolsággal sem spóroltak a pályaépítők. A meglőhetőség felső harmadának alsó határába (ezt jól megfogamaztam :) kitett célok között voltak egy csomóba betalált vesszők és voltak olyanok is ahol tésztaszűrésre is lehetett volna használni a lőlapot, ha vízálló lett volna.

 

A városi puhányok igencsak elfáradtak a verseny végére, mert a pálya kerülte ugyan az extrém hegymászó tudományt igénylő részeket, de azért lehetett gyalogolni jócskán dombra fel és onnan le. (a kisdomb tetjén pedig midig lecsücsültünk) Nagyon jó hangulatban telt a verseny. A fák alatt kellemes volt az idő. Mindenki a legjobb képessége és a hangulata szerint lőtt. Jó volt látni, hogy a egyáltalán nem volt senki rágörcsölve a BÍ pontokra, s ennek következményeként a találatok maximális elérése sem volt annyira fontos. Sztinte mindenhonnan hangos nevetést lehett hallani. Azok sem csapkodták az íjukat a földhöz, akik néha megteszik, hanem egy szalonképes b+ után mintha mi sem történt volna, együtt viccelődött a csapatával. A célok lassan fogytak, az emberek pedig ezzel arányosan fáradtak. Kb. a 13-15. célnál ért el a holtpont, amikor abbahagytam volna a versenyt ha azt mondják, hogy: vége. De nem mondta senki, így ment tovább a verseny.

 

Az utolsó lövéseket már feltámadt szélben (a fák között nem lehetett érezni, csak elkezdtek susogni a fák) és pár csepp adtuk le. Most már tényleg örültünk , hogy elfogytak a célok. Nyújtott léptekkel indultunk a tanyára, de hiába. Negyedúton elkapott az eső. Még jobban kiléptünk, s mire biztos fedél jutottunk szinte el is állt az eső. A vendéglátók idén is kitettek magukért. Ide nem csak a szép látvány miatt, hanem a finom ételek miatt is érdemes ellátogatni. A szürkemarha gulyást cipóban kapta mindenki, ami nagyon ízletes volt. Az édesszájúak utána még vásárolhattak meggyes túrós rétest is. Tele hassal az eredményhirdetésre várva szinte családias beszélgetések alakultak ki. A törzsközönség már jobban ismeri egymást, mint a lakóhelyén a szomszédját. Aki pedig még volt ezidáig a tanyán, annak módja nyílt megcsodálni a sok állatot és a szép épületet. A beírók leadásakor mindenki megkapta a névre szóló emléklapját és egy tombolaszelvényt. Az eredményhirdetésre sem kellett sokat várni, ami a tombolával kezdődött. Sajnos nem tudtam megjegyezni a nagylelkű és bőkezű támogató borász nevét, de az általa felajánlott mind a 10 üveg bornak hamar meglett a gazdája. Köszönöm mindenki nevében ezt a szép ajándékot az íjászatnak.

 

Ezután került sor az eredményhirdetésre. Mindenki boldogan állt fel a dobogóra és aki az élbolyban végzett az se ment haza üres kézzel. A legnépesebb (felnőtt férfi) kategóriában a Vadon kupa hagyományaihoz híven a legjobb 10 helyezett lett kihívva és jutalmazva. Azért ilyenkor mindenki rákérdez a mellette állóra, hogy hány pontja volt, s amikor megtudja a csak 5-8 ponttal maradt csak le, akkor kezdődik fejben a mellélőtt tökök felidézése, s ilyenkor érzi át az ember azt, hogy "ha az X célnál nem lövök mellé, akkor most 15 ponttal több lenne nekem s most én állnék a dobogón (vagy egyel előrébb)" Persze a sorban előrébb végzett is ugyan ezt gondolja arról, aki nála jobban teljesített, s így megy ez tovább, melynek a konklúziója az, hogy ha senki nem lő tököt, akkor is kb. ugyan ez lenne a végeredmény. 2. verzió: többet kellene edzésre járnom és gyakorolnom...

 

De minden jó, ha a vége a jó. S mivel mindenki boldogan indult haza így megállapíthatjuk, hogy a verseny elérte a célját. Az idő kellemesen eltelt, mindenki egy komoly erőpróbán jelesre vizsgázott és beírtuk a határidőnaplónkba, hogy 1 év múlva ismét itt fogjuk tölteni az egyik júliusi hétvégénket egy íjászversenyen.

 

Schnell Tamás

 

 

 

     



Webmester